Évfordulók, események

Rippl Rónai József festménye Első kritikája 1897-ben jelent meg az Esti Újságban. 1898-ban a Magyar Kritika, a Budapesti Hírlap, A Hét munkatársa. 1905-ben a Figyelő, 1908-tól 1929-ig, haláláig a Nyugat szerkesztője. 1928-ban Baumgarten-díjat kapott. Sok tehetséges írót, költőt fedezett fel (Babits, Móricz, Illyés Gyula stb.), jelentette meg írásaikat és tette őket ismertté.

„Osvát Ernő gondoskodott róla, hogy az a két nemzedék, mely rá ma is tüzes diák-hálával gondol vissza, sohase ellenőrizhesse rajongását. Megmutató mű nem maradt utána, csak apró töredékek, elég kevés ahhoz, hogy az írótárs kritikai ösztönét ki ne hívja és elég sok, hogy a kegyelet felkaphassa s a marék pernyéből szibillai könyvtárakra következtessen.

Osvát Ernő a mi korunk egyetlen legendás alakja. Emlékezet és megértés őrajta nem végezhetik el egyhamar munkájukat. Ő, aki a képzelet betegeinek a képzeletére hatott s a fölényesekre fölényt gyakorolt, ott feszül az írók szívében, akiket szeretett s ott rág azokén, akiket nem szeretett.”

forrás: Német László: Osvát Ernő. in Nyugat, 1931. 21. sz.

„Mi volt ő nekünk? Nem életrajzi anyag, hanem élő akarat, amely két és fél évtizeden át napról napra dolgozott és küzdött velünk és érettünk. E munka és küzdelem vált életének legfőbb tartalmává s csak a jövő távlatából lehet majd látni, milyen mértékben nyomta rá jegyét az ő szelleme irodalomtörténetünk e korszakára, közvetlenül és közvetve, láthatóan és láthatatlanul. Alig van e korszaknak magyar írója, aki ne kapott volna tőle ösztönzést, irányítást, felszabadítást.

Csodálatos a munka, amit végzett. Folyton figyelő, szüntelen olvasó, szakadatlan ítélő szelleme számontartotta az ország minden fölcsillanó tehetségét, mint bányász az aranyérceket s európai látókörében minden feltünő jelenség azonnal a maga helyére illeszkedett. Szíve ügye volt minden tehetség sorsa s mennél kevésbé ismerték el, annál inkább. Szeme oly jelenségeket látott meg nyelvünk határain kívül is, minden égtájon, akiket még saját nemzetük sem méltányolt eléggé s megérte, hogy az idő neki adott igazat.”

forrás: Móricz Zsigmond: Osvát Ernő. in Nyugat, 1929. 22-23. sz.