Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1876. április 7-én született Osvát Ernő

„... az elve az volt, hogy semmi sem fontos, csak az, hogy az író tehetséges legyen” Szerb Antal

Rippl Rónai József festménye Rippl Rónai József festménye Első kritikája 1897-ben jelent meg az Esti Újságban. 1898-ban a Magyar Kritika, a Budapesti Hírlap, A Hét munkatársa. 1905-ben a Figyelő, 1908-tól 1929-ig, haláláig a Nyugat szerkesztője. 1928-ban Baumgarten-díjat kapott. Sok tehetséges írót, költőt fedezett fel (Babits, Móricz, Illyés Gyula stb.), jelentette meg írásaikat és tette őket ismertté.

„Osvát Ernő gondoskodott róla, hogy az a két nemzedék, mely rá ma is tüzes diák-hálával gondol vissza, sohase ellenőrizhesse rajongását. Megmutató mű nem maradt utána, csak apró töredékek, elég kevés ahhoz, hogy az írótárs kritikai ösztönét ki ne hívja és elég sok, hogy a kegyelet felkaphassa s a marék pernyéből szibillai könyvtárakra következtessen.

Osvát Ernő a mi korunk egyetlen legendás alakja. Emlékezet és megértés őrajta nem végezhetik el egyhamar munkájukat. Ő, aki a képzelet betegeinek a képzeletére hatott s a fölényesekre fölényt gyakorolt, ott feszül az írók szívében, akiket szeretett s ott rág azokén, akiket nem szeretett.”

forrás: Német László: Osvát Ernő. in Nyugat, 1931. 21. sz.

 

„Mi volt ő nekünk? Nem életrajzi anyag, hanem élő akarat, amely két és fél évtizeden át napról napra dolgozott és küzdött velünk és érettünk. E munka és küzdelem vált életének legfőbb tartalmává s csak a jövő távlatából lehet majd látni, milyen mértékben nyomta rá jegyét az ő szelleme irodalomtörténetünk e korszakára, közvetlenül és közvetve, láthatóan és láthatatlanul. Alig van e korszaknak magyar írója, aki ne kapott volna tőle ösztönzést, irányítást, felszabadítást.

Csodálatos a munka, amit végzett. Folyton figyelő, szüntelen olvasó, szakadatlan ítélő szelleme számontartotta az ország minden fölcsillanó tehetségét, mint bányász az aranyérceket s európai látókörében minden feltünő jelenség azonnal a maga helyére illeszkedett. Szíve ügye volt minden tehetség sorsa s mennél kevésbé ismerték el, annál inkább. Szeme oly jelenségeket látott meg nyelvünk határain kívül is, minden égtájon, akiket még saját nemzetük sem méltányolt eléggé s megérte, hogy az idő neki adott igazat.”

forrás: Móricz Zsigmond: Osvát Ernő. in Nyugat, 1929. 22-23. sz.

Kapcsolódó linkek