Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1673. február 17-én halt meg Moliére

A tanult ostoba nagyobb ostoba, mint a tudatlan ostoba.

Moliére 1643 januárjában alakította meg a Béjart családdal együtt az Illustre Théatre nevű színházat. 1644-ben keltezett az az okirat, amelyen eredet neve, a Jean-Baptiste Poquelin helyett már a Moliére szerepel.

Párizsban ekkor már két állandó színház működött, és egy harmadik színházat a közönség már nem tudott eltartani. Moliére színháza 1645-ben csődbe jutott, a társulat azonban nem oszlott fel, hanem vidéken játszottak tovább. 1658-ban tértek vissza Párizsba, és a Louvre egyik termében a király előtt mutatkoztak be, akinek a ráadásként bemutatott Moliére-bohózat, A szerelmes doktor elnyerté XIV. Lajos, a Napkirály tetszését.

Moliére lett az udvari ünnepségek főrendezője, és természetesen színigazgató, és saját társulatának színésze, aki ennyi elfoglaltság közepette írta meg darabjait. A legnagyobb vihart a ma is gyakran játszott Tartuffe című komédiája váltotta ki.

"Ami azt illet, hogy Tartuffe a mostani korra nem illik, ezen az állításon mindenki nevetni fog, ki csak felületesen ismeri Franciaország és Európa viszonyait. (...) Igaz, hogy a korviszonyok változtával a képmutatásnak és szenteskedésnek más, s a napi események szempontjából érdekesebb formái is vannak, de Moliére alakja örökké élő marad, mert az emberi szív mély tanulmányán és a művészet varászán alapszik."

forrás: Gyulai Pál: Dramaturgiai dolgozatok 1. (1863)

Kapcsolódó linkek