Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    
december 02.
"A rabszolgaság még ma is létező probléma, ellentmondva a legalapvetőbb emberi jogoknak."
„Azért jöttem, hogy aranyat halmozzak fel, és nem azért, hogy a földet túrjam, mint egy paraszt.”
A flamand térképész volt az első modern térkép megalkotója
„...szeretném hinni, hogy amiként sírom is jeltelen lesz a földön, úgy emlékemnek sem marad nyoma az emberi elmékben...”
Több mint 30 könyvet írt, az egyik legismertebb álneve az Émile Ajar volt.
december 03.
"A hajókkal sosincs baj. Csak az emberekkel, akik rajtuk vannak!"
"Egyetlen kötelességünket sem hanyagoljuk el annyira, mint azt, hogy boldogok legyünk."
"s nehogy bárkiben alább essél / mindig mindenütt megméressél"
Az amerikai feltalálót a „közlekedésbiztonság atyja”-ként tartják számon.
A 40 éves beteg 18 napot élt a donor, egy 24 éves nő szívével.
Az első, telefonra küldött szöveges üzenet így szólt: „Merry Christmas”, azaz „Boldog Karácsonyt”.
december 04.
18 éven át meghatározó alakja volt Franciaország kül- és belpolitikájának
Olasz fiziológus, orvos, az elektromosságtan egyik megalapozója.
"Mert a vers nem valami érzés, ahogy az emberek hiszik, ... hanem tapasztalat.”
"... és a cselekvés az, amelyben az emberek elsődlegesen tapasztalják a szabadságot a világban."
december 05.
"az angyalok ... biztos, hogy Mozartot játszanak" Barth
Közel száz nyelvre fordították le könyveit, és közel 250 film készült belőlük.
Úgy emlékeznek rá, mint aki "szárnyakat adott a prérinek".
A német filmgyártás egyik legmeghatározóbb egyénisége.
„Politikai jogok nélkül soha nem lehetünk szabadok és egyenlők.”