Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    
október 27.
A La Trappe kolostor apátja, a trappista szerzetesrend megalapítója.
Elsőként Cook hajózta körül az Antarktiszt második expedíciója során.
Az amerikai feltalálónak köszönhető az első, megfizethető otthoni varrógép elterjedése.
Legismertebb műve Az üvegbúra című önéletrajzi regénye
"első ízben – de reméljük nem utoljára – ünnepelhették a szó hitelét"
Első nagyobb filmszerepét a Meseautó című filmben játszotta el
október 28.
Úgy tartják, Busbecq hozta a tulipánt Európába
Kossuth-díjas irdalomtörténész, mecénás, a Nyugat folyóirat egyik megalapítója
"Minden új versemet ma is kegyelemnek tartom."
„... az elve az volt, hogy semmi sem fontos, csak az, hogy az író tehetséges legyen” Szerb Antal
„Stein fölfedezéseket tesz, mert mindig tudja, hogy hol s mit keres.”
Elsősorban és mindenekelőtt novellista volt: igazi területe a karcolat
október 29.
"Steindl mesterben valódi művészlélek, hatalmas alkotó erő lakozott." Csányi Károly
"... mint ember is művészeti ideáljai szerint akarta életét berendezni" (Elek Artur)
„Egy várost teremtett – s ez nem semmi” Finta József
A Pulitzer-díj az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb újságírói kitüntetése.
A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Két bors ökröcske, Gusztáv
október 30.
„Minden festmény olyan helyet ábrázol, amelybe a festő beleszeretett”.
A Gárdonyi Géza emlékév 2013 jelmondata: „Tollal a csillagokig”
A Tatárjárás, a Csárdáskirálynő, a Marica hercegnő és A cirkuszhercegnő szerzője.
Minden idők legnagyobb hidrogénbomba-kísérletét hajtották végre.
A komp menetidejét a Csalagút a harmadára csökkentette...