1974. november 5-e volt az első kölcsönzési nap az új könyvtárban

Szerb Antal „Üdvözöljük az olvasót tiszteletteljesen és csendes örömmel.” gondolatának szellemében nyitotta ki először kapuit látogatói előtt az Apáczai Csere János út 9-es szám alatt az új könyvtár. Az első napon közel ezer látogatót fogadtunk, 393 olvasó több mint ezer kötet könyvet kölcsönzött.

Üdvözöljük az olvasót tiszteletteljesen és csendes örömmel.” Szerb Antal

1974. november 5-én ennek a mottónak a szellemében nyitotta ki először kapuit látogatói előtt az Apáczai Csere János út 9-es szám alatt az új helyre költözött könyvtár. Az első napon közel ezer látogatót fogadtunk, akik közül 363 olvasó kölcsönzött több mint ezer kötet könyvet. Az új helyen megnyílt könyvtár a város művelődésügyében új intézményként jelent meg, hiszen két nagy közművelődési könyvtári hálózat összevonásával jött létre az új könyvtári rendszer.

A könyvtár történetéből >>
 

 

A több, mint negyven év alatt sok minden változott szervezeti felépítésünkben, a könyvtárral szemben támasztott elvárásokban, változtak az olvasói szokások, igények. Könyvtárunk minden fontos kérdésben igyekezett megfelelni új közösségi és szakmai követelményeknek, miközben megőriztük megszokott, kedvelt szolgáltatásainkat. A kölcsönzés, információszolgáltatás mellett rendezvények sokaságát szerveztük, kiadványokat adtunk ki.

40 év története képekben >>

40 év története a rendezvények tükrében >>

Büszkék vagyunk a Helyismereti különgyűjteményünkre, amelyben a városban egyedül álló módon őrizzük, rendszerezzük a nyomtatásban megjelent helyi dokumentumokat és feltárjuk, visszakereshetővé tesszük az információkat. Ezen a területen mi vagyunk a város „nemzeti könyvtára”. Öt éve kezdtük el digitalizálni a helyi újságokat, napilapokat, amelyek ma már mindenki számára elérhetőek elektronikus formában is.

 

... a Könyvtár határtalan és periodikus....” Jorge Louis Borges

Nagy lépés volt a könyvtár életében, mikor a kor követelményeinek megfelelően mi is felléptünk az információs sztrádára, megjelent honlapunk az interneten. Az első elektronikus szolgáltatásinkat is tartalmazó honlapunkkal 2001. október 25-én találkozhatott a felhasználó, majd ezt követte két újabb honlap megújuló tartalommal és megjelenéssel. Ma már otthonról böngészhető katalógusunk, lehet kölcsönzési határidőt hosszabbítani, előjegyzést is készíteni és lehet nosztalgiázni, kutakodni akár a Dunai Vasmű Építője, a Dunapentelei Hírlap, a Sztálinvárosi Hírlap vagy a Dunaújvárosi Hírlap 34 évfolyamának digitalizált dokumentumaiban is.