SZALKI-SZIGET - fotópályázat, kiállításmegnyitó, Éberhardt Béla előadása

Szeretettel várunk minden érdeklődőt az Országos Könyvtári Napok keretében október 6-án, csütörtökön két programunkra: 16 órakor az amatőr fotósoknak meghirdetett pályázat eredményhirdetésére és kiállításmegnyitóra; 17 órakor Éberhardt Béla nyugdíjas erdőmérnök "A mi szigetünkről" szóló előadására.

Múltidéző elnevezésű rendezvénynapon a város egy különleges és kedvelt helyéről, a Szalki-szigetről láthatunk fotókat és hallhatunk a szigetről egy előadást is.

16 óra - Szalki-sziget fotópályázat eredményhirdetése, kiállításmegnyitó

A József Attila Könyvtár februárban hirdetett fotópályázatot amatőr fotósoknak, amelyre a Szalki-szigetről készült fotókkal lehetett benevezni. Éberhardt Béla nyugdíjas erdőmérnök tavalyi évben elhangzott ismeretterjesztő előadása ihlette fotópályázatra ötvenhárom alkotótól több mint kétszázötven kép érkezett. A szakmai zsűri által kiválasztott ötven képből kiállítás nyílik, az első három helyezett értékes könyvjutalomban részesül. Szeretettel várjuk az alkotókat és minden érdeklődőt  az eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitóra, majd az azt követő előadásra.

 

17 óra - Sziget és város - A Szalki-sziget 1950-től napjainkig Éberhardt Béla előadása, könyvbemutató

Éberhardt Béla, az egykori dunaújvárosi főerdész 2015 novemberében nagysikerű előadást tartott a Szalki-szigetről, az akkoriban még kiadásra váró A mi szigetünk című könyvéről. A közönség egészen a kezdetektől  megismerhette a sziget történetét a lenyűgöző illusztrációkkal kiegészített előadáson, viszont az elmúlt évtizedek történéseit akkor csak nagy vonalakban sikerült áttekinteni. Az előadás végén felmerült az igény a folytatásra, így kerül most sor a "2. részre":  A Szalki-sziget 1950-től napjainkig. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

„Éberhardt Béla nyugdíjas erdőmérnök soha nem fogja abbahagyni a hivatását.”- írja Pálinkás István a Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre a kincseket! címmel megjelent cikkében. "A Szalki-szigeten jelenleg 13 hektár folyamatos erdőfelújítás zajlik. Főleg az ártéren telepítettünk fekete nyárfát, kőrist, fűzet. Az utóbbi évek aszályos időjárása miatt pótolnunk kell az erdőtelepítéseket is. Kőriseket, tatárjuhart ültetünk majd, ez utóbbi különösen löszös talajnak a fája. Ezen túlmenően a szigeten valóban szépségek vannak. Értékes, szép mocsárciprus sorunk van a kemping északi felén, amit kibővítünk: a Szabadstrand északi sarkán kivágott fűzek helyére mintegy húsz darab mocsárciprust ültetünk. Ékesség lesz. Ez a város lélegzik. Ennyi fával rendelkező város nem sok van az országban.”

Az ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK 2016 további programjai  >>>