Radka Denemarkova: Hitler pénze

„Testileg mindennel megbirkózott. De sohasem tudtuk, mit tesz a lélek.”

Csehszlovákia, 1945. Az Auschwitzból szabadult, tizenhat éves Gita Lauschmann megérkezik Szudéta-vidéki szülőfalujába. „Az almáskertben megállok. A mi almáskertünkben. Itthon vagyok…Minden rendben lesz, biztonságban vagyok, az állatka bebújik az odújába.” Az ott élő csehek azonban éppolyan gyűlölettel fogadják, mint amilyennel a nácik őt és családját elhurcolták. Míg Hitler törvényei szerint a zsidó családnak Auschwitzban volt a helye, most a Benes-féle dekrétumokra hivatkozó, egyre hangosabb kommunisták azt vágják a lány arcába, hogy vállalkozó édesapja német kollaboráns és népnyúzó volt. A palackból kiengedték a szellemet, a piti, önző kisstílű és persze nem kevésbé ostoba gyűlölködések végre kitombolhatják magukat… és akkor itt van ez a lány. És nem érti. Nem érti, miféle népnyúzás meg kizsákmányolás. Csak azért, mert apja adott munkát a különféle üzemeiben szinte az egész falunak? De munkát adni jó dolog, nem? Régen örültek neki az emberek, áldották az apját, hálálkodtak, stb. Most akkor mi történt? Meg hogyan lennének ők kollaboránsok? Hát elvitték őket. Az egész családot. Hát ők zsidók. Ó, ugyan, láttunk mi már karón varjút, mondják a többiek. Attól még lehettek kollaboránsok, hogy döglött volna meg mindegyik, az egész család, és egy se jött volna vissza közülük Az ív, amit Radka Denemarková regénye befog, a huszadik század negyvenes éveitől napjainkig ér, a huszonegyedik század első évtizedéig, amely még mindig nem találja a megfelelő választ a fél évszázadnál is régebben elkövetett gazságokra és igazságtalanságokra.