35 éve a könyvtárban, a könyvtárért

Október 6-án kitüntetést kapott a könyvtár igazgatója

  A Tóth György-emlékérmet a megyei könyvtár elismert szakemberéről nevezték el, melyet 2002-ben alapítottak. Minden évben egy Fejér megyei könyvtáros kapja meg kiemelkedő szakmai munkájáért. 2008. október 6-án Szécsenfalviné Lukács Mária kapta meg a díjat. Szécsenfalviné Lukács Mária 35 éve dolgozik könyvtárosként. 1973-ban végezte el a szombathelyi 1974. Költözik a könyvtár 1974. Költözik a könyvtár tanítóképző intézetben a könyvtár-népművelés szakot, első munkahelye a Vörösmarty Mihály Szakszervezeti Könyvtár volt (később fogászati rendelőintézet, majd szálloda). 1974 óta a mai könyvtárépületben dolgozik. Beosztásai, a könyvtár státusza és neve megváltozott, szakmai életében egyre nagyobb kihívásoknak kellett megfelelnie. Volt olvasószolgálati könyvtáros a Felnőttkönyvtárban, a hálózati és mődszertani csoport vezetője és 1986 óta a könyvtár vezetője. 35 év alatt sok minden történik egy ember életében, de az a mondat, ami egy korábbi interjúban elhangzott a mai napig igaz: "Nem tudok úgy elaludni, hogy ne olvasnék.."